Székely Konyha és Kert

Nyári konyhák tudománya
Fiam, ne szöszölj a méretekkel, nem kell pontos legyen, nem tyúkpajta! – mondta az atyafi , miközben tartott egy gerendát és fi a ceruzával megrajzolta a fűrészelés helyét. Valóban, nem tyúkpajtát… nyári konyhát építettek. A szólás tanulsága szerint a tyúkpajtának mindennél precízebbnek kellett lennie a portán, ugyanis a baromfi t meg kellett védeni a rókától és más hívatlan vendégtől, a nyári konyha viszont egy teljesen más tere volt a mindennapi életnek.
Néprajzi szakmunkák is külön foglalkoznak vele, a jelenség összefüggésben van azzal is, hogy a XIX. századtól kezdődően a polgári lakásokat ily módon kímélték a főzés és kenyérsütés, illetve a társult tevékenységek káros hatásaitól. Az etnográfi a magyarázata szerint a nyári konyhák eltűnésének vagy visszaszorulásának többek között az az oka, hogy a kenyér előállítása és eljuttatása a háztartásokba immár az élelmiszeripar dolga, így nincs szükség kemencére, amely ugye elsősorban a nyári konyhában kapott helyet. Habár Székelyföldön gyakran külön tető alatt volt a nyári konyha és a sütőház vagy csak egyszerűen sütő, a búbos kemencék otthona. Saját megfi gyeléseim szerint viszont a nyári konyha ennél sokkal több. Noha nehéz elvitatni azt az elsődleges funkcióját, hogy lényegesen csökkenti a házi munkák sorát, főleg a velük járó pszichés nyomást. Magam is találkoztam olyan háziasszonnyal, aki leplezetlenül lelkendezett, miközben elfoglalta frissen épített nyári konyháját, és kerek perec megmondta: ezután nem kell egyből a felmosórongyért nyúlni, ha kilöttyen a padlóra a leves, esetleg kifut a tej. A nyári
konyhák padlója ugyanis sokszor csupán döngölt föld volt. Kezdetben. Székelyföldön a nyári konyha egyszersmind az önmegvalósítás egyik legfontosabb gyakorlótere. Kronológia szerint elsőként felépül a ház, amely a család megálmodott életének legfontosabb tere, majd a szürke mindennapok pontosan megmutatják, hogy az miben tér el a megálmodottól. És akkor felépül a nyári konyha, amelyet átlagosan öt–hét év után a család a főépületbe integrál. Ezzel bővül a ház, akár új funkciókat is képes ellátni – vendégszoba lesz, esetleg valamelyik megözvegyült nagyszülő költözik bele –, de szükségszerűen teremt egy hiányt: kell egy nyári konyha, amely több tapasztalat alapján épül fel, mint elődje, jobban megfelel rendeltetésének, és valószínűleg hét év múlva könnyebben lehet egyesíteni a főépülettel, vagy ahogy mifelénk mondják: a nagy házzal. Egy emberöltő alatt minden rendes falusi ház kettő–négy melléképületet képes bekebelezni. Mindezt azzal az ürüggyel, hogy könnyebb főzni és fesztelenebbül lehet mosogatni. Szüleim erdei tanyájának esetével tudom mindezt legjobban illusztrálni: kezdetben volt egy faház, közvetlenül mellé deszkából építettünk egy könnyűszerkezetes nyári konyhát döngölt földdel, két év múlva betonalapot öntöttünk alá, a következő évben a könnyűszerkezetes épületet elköltöztettük, fáskamra lett belőle. További két év elteltével a jól sikerült betonalapra téglából építettünk egy új szárnyat, és egyesítettük a házzal, míg a legelső fáskamrából lett az új nyári konyha. És állítom, hogy nálunk még visszafogottan terjeszkedett a ház.