Székely Konyha és Kert

„Idisanyám azért küldött, hogy legyen szíves sütnek-e? Met ha sütnek, egyet vessenek bé nekünk es.” Ebben a formában őrzi a folklór az egyszeri falusi gyermek tisztelettudó kérését a szomszédasszonyhoz, aki feltehetően a heti sütéshez készülődött. Nem tudni pontosan, hogy a kérés elhangzása óta mennyi idő telt el, de biztosra veszem, hogy olvasóink közt sokakban felszínre tör a falusi kenyérsütés emléke. Az előző esti kovászolás savanykás illata, a főtt, frissen hámozott krumpli mindent beterítő gőze, a lenvászonból varrt liszteszsák, amelyben mintha a malom háziszellemét vitte volna mindenki haza, ami mindig kiszabadult, ha kicsit rápaskolt az ember a zsákra. Aztán a dagasztás, a virgolás vagy virkelés, bevetés, a cipó, a madárka vagy éppen a tejfölös lepény… kiszedés, a kenyér verése és a végtelennek tűnő várakozás, amíg meg lehet vágni az első kenyeret.