Székely Konyha és Kert

Ebben az időszakban…
Az év eleje általában a legdepressziósabb időszak az egész esztendőben – állítólag január harmadik hete a legrosszabb hét mind az ötvenhárom közül. Az ünnepek csillogására már csak a savanyodó karácsonyfa, a néhány kint felejtett dísz emlékeztet, a családdal, barátokkal töltött minőségi időre pedig csak az a néhány pluszkiló, ami a derekunkon, pocakunkon virít nagy bőszen. Hát mondhatom, ez egyáltalán nem segít ebben a demotiváló időszakban. Míg az elmúlt hónapok az ünnepekre való készüléssel, magával az ünnepléssel teltek, az év eleje pontosan azért lesz ennyire lehangoló, mivel nemcsak hogy le kell jöjjünk az ünnepek drogszerű állapotáról, még a várakozás jóleső érzése sem tölti be mindennapjainkat. Mire várjunk? A meleg, jó idő még oly távol, semmi ünneplésre méltó nincs a láthatáron, marad a monoton munka, az általános, egymásba folyó mindennapok, a sötét, zord, hideg időjárás.
Ez azonban nem volt mindig így. A farsangi időszak – ami pontosan ezt a depresszív periódust öleli fel – a legféktelenebb mulatságok időszaka volt. A maszkok arctalanságába bújva lehetett önfeledten szórakozni, a mókázásnak pedig a módját is bőven megadták őseink: jelmezes bálok, disznótoros mulatságok, párválasztás, fonós mulatozások, féktelen, mohó lakmá-
rozások. Ekkor volt a téltemetés, télűzés, tavaszvárás ünnepe – a gonosz elrettentése, a jó bevonzása.
Persze ezeket a hagyományokat nem lehet egy az egyben átültetni a mai világba. Izgalmas lenne, ha mindenki a panellakása teraszán elkezdené elégetni Illést, de azt sem hiszem, hogy a hajnalig tartó állandó mulatozásokat a szomszédok, munkaadók, feleségek értékelnék. Érdemes azonban meríteni eleink jókedvéből, s például egy jó kis fánkkal, csörögével megörvendeztetni önmagunkat és szeretteinket. Egy otthoni torkos csütörtökkel áthajlani a mértéktelenségbe s kiszakadni a szürke hétköznapok megszokott menüsorából. Kis mohóságot, arcátlanságot, merészséget, reményt csempészni ebbe az időszakba is. Társasággal átvészelni eme zord időszakot.
Apropó társaság. Ha már régi szokásaink kikopóban vannak, s mostanában előszeretettel importálunk jeles napokat: ezt az időszakot lassan nem a farsang, hanem a Valentin-nap fémjelzi. Nem vagyok az importünnepek ellen, de az ilyen elvárásokkal teli ceremóniákat nem értékelem. A szerelem, szeretet kimutatása nem abban merül ki, hogy egy kiválasztott napon kapunk virágot, csokit, kismackót, romantikus vacsorát, giccset, minőségi együtt töltött időt egyszerre – s ha valami erről a csiricsáré listáról lemarad, azt jelenti, hogy nem szeretnek, nem értékelnek. Az értékelés nem ezekben a felszínes gesztusokban, hanem a mindennapokban jelenik meg. Abban, hogy az év legdepressziósabb időszakát megpróbáljuk elviselhetőbbé tenni egymás számára. Például egy kis fánkkal. Egyszerű, de fesztív menüsorral. Vagy igazi, farsanghoz illő dőzsöléssel.