Lapszámok
Kerti Kalendárium – 2025/11-12.
A Kerti Kalendárium a kertészek és kertbarátok havilapja. Évi 10 alkalommal, 10 ezer példányban, havonta jelenik meg, január-februárban és november-decemberben összevont számokkal. Az első szám 1989. április elsején látott napvilágot az alapító szerkesztők, dr. Székely József agrármérnök és dr. Szent-Miklóssy Ferenc kertészmérnök-újságíró ötlete alapján. Azóta is fő cél – az igények figyelembevételével -, hogy a lap tömegbázisát jelentő másfél millió kerttulajdonosnak havonta adjanak hasznos, receptszerű tanácsokat. Fő rovatok: zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztés, borászat, díszkertészet,...
Magyar Mezőgazdaság – 2025/45
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.
Méhészet – 2025. november
A Méhészet olvasása nélkül lehet, de nem érdemes méhészkedni. Hazánkban a legnagyobb múltú, a magyar méhésztársadalom legolvasottabb szaklapja. A havonta megjelenő folyóirat a 18-20 ezer főre becsült hazai méhésztársadalom véleményformáló többségéhez eljut. Kedvelt rovatai: Méhesről méhesre, Méhegészségügy, Emlékeztető. A Méhészet jogelődjét, az azonos nevű Méhészet című lapot Boczonádi Szabó Imre 1904-ben alapította. A II. világháború idején 1944-től, 1952-ig, tehát 8 éven át szünetelt a kiadása. A jogutódlás személyi megtestesítője nemzetközi hírű méhésztudósunk, néhai Örösi Pál Zoltán...
Musicmedia Magazin – MMM 2504
Interjúk:
Vernon Reid (Danev György), Kalapács József (Hegedűs István), Nagy Bogi (Hatos Niki), Soren Andersen (Danev György), Gyárfás István 'Gyafi (Rozsonits Tamás), Farkas Zsófi (Hatos Niki), Tóth Tamás Béla (Hegedűs István), Szóra érdemes – Hrutka Róbert (Major Eszter), Lombos Márton (Bajnai Marcell), Patocska Olivér (Hatos Niki).
Tesztek, bemutatók:
VOX AC4HW (Gitár), KORG projekt zongora újratöltve (Billentyűs), DÉR Sound Stúdió (Hang-, fény- és színpadtechnika), DUKE klasszikus gitárok (Gitár), Katona József Színház (Hang-, fény-...
Musicmedia Magazin – MMM 2503
Interjúk:
Avenged Sevenfold (Danev György), Isten szeme előtt – Szörényi Levenete (Hegedűs István), The Dead Daisies – Doug Aldrich (Danev György), Molnár Sára – Boyongó (Hatos Niki), Wagner Emil (Hatos Niki), Stefán Tamás (Hatos Niki), Janet Gruber (Hatos Niki), Lynyrd Skynyrd – Rickey Medlocke (Danev György), Baracs János (Hegedűs István).
Tesztek, bemutatók:
Warwick (Basszusgitár), New QU (Hang-, fény- és színpadtechnika), A microKORG feltámadása (Billentyűs), FreqPort interfészek (Hang-, fény- és színpadtechnika), Spira / Jet /...
Herbáció Magazin – Herbáció
A Herbáció magazin tartalmából: teák zöldségekből, a cékla leve és levele, vaspótlás növényekkel, narancsos bőrradír, élesztős arcpakolás, almás kávé, narancspor, vadgesztenye krém, somkóró limonádé. Kozmetikumok, gyógyreceptek: növényekből házilag... A kreatív növényhasználók magazinja...
Turizmus.com – 2025. november
A november hónap hagyományosan a közgyűlések időszaka a szakmai szövetségek életében. Lapunk megjelenését is ezekhez a dátumokhoz igazítottuk, így a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, majd a Magyar Utazási Irodák Szövetsége aktuális közgyűlésén is elérhető lesz a Turizmus.com magazin. Témáinkat is ennek megfelelően válogattuk össze. A fürdővezetőknek szól írásunk a fürdők minősítésének aktuális kérdéséről. A szállodások, reményeink szerint, haszonnal olvassák majd a közelmúltban megnyílt budapesti hoteleket bemutató cikkeinket, a hazai szállodaüzemeltető...
Kertészet és Szőlészet – 2025/11
A Kertészet és Szőlészet első megjelenése, 1951 óta a kertész szakma mértékadó lapja. Többszöri arculatváltást követően ma már hetenként 32 oldalon jelenik meg, az árutermelő kertészek számára a gyakorlatban hasznosítható nélkülözhetetlen információkkal. A különböző rovatok témái a szakterületek technológiai, illetve fajtaújdonságai, lényeges növényvédelmi és piaci információk. Rendszeresek a külföldi üzemlátogatásokról, szakkiállításokról írott riportok, beszámolók. A szakmai szervezetek és a szakoktatás helyzetét, működését is folyamatosan figyelemmel kíséri. Szakmapolitikai kérdésekben...
Magyar Mezőgazdaság – 2025/46
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.
Retro Mobil – 2025/12. December
Menetszél: Jeep Viasa (1973). A híres Willys Jeep spanyol változata, dízelmotorral!
Menetszél: Audi 100 GL (1979). Ezzel vette üldözőbe az Audi a Mercedest.
Menetszél: Moszkvics 426 (1972). Ritka, átmeneti modell, ráadásul kombi!
Múlt idő: Lancia LP01. Egyedi darab, 1974-ből, szintén egyedi 2,0 l-es V8-assal!
Polc: magyar Hanomag prospektusok.
Musicmedia Magazin – MMM 2502
Interjúk:
Steve Vai (Danev György), Kékkői Zalán (Hatos Niki), Ficzkó András (Hatos Niki), Bigfoot Preston – Gábor Andris (Rozsonits Tamás), Szóra érdemes – Szekeres András (Major Eszter), Csányi Rita (Hatos Niki), Fűzfa Zoltán (Hatos Niki), John Sykes (Danev György), Majsai Gábor (Hegedűs István), Yngwie Malmsteen (Danev György), ifj. Togyeriska Imre (Rozsonits Tamás).
Tesztek, bemutatók:
Harman Professional – ISE 2025 (Hang-, fény- és színpadtechnika), Cameo AZOR (Hang-, fény- és színpadtechnika), YAMAHA DTX6 (Dob), KORG és VOX...
Vince magazin – 2025/november
Novemberi lapszámunkban késői szüretelésű borokat teszteltünk; kóstoltunk, beszélgettünk arról, hogy az új generáció borfogyasztói számára újra kell fogalmaznunk, mit is tud a természetes édes bor. Címlapsztorink a Gróf Degenfeld birtokról szól, Degenfeld Mária grófnő mesélte el szerzőnknek a családja és a pincészet történetét.
Musicmedia Magazin – MMM 2501
Interjúk:
Kenny Wayne Sepherd (Danev György), Temesi Berci (Rozsonits Tamás), John Corabi – The Dead Daisies (Danev György), Köteles Leander (Hatos Niki), Végh Janka Zsuzsanna (Hatos Niki), Szóra érdemes! Lázár Tibor (Major Eszter), Animal Cannibals (Hatos Niki), Hazatérés – Pazdera György (Hegedűs István), Stílus és jó ízlés – Szkopál Béla (Hegedűs István), Dokken (Danev György), Juhász Attila Jack (Hatos Niki), Konyha (Pretz Niki), Asphalt Horsemen (Rozsonits Tamás).
Tesztek, bemutatók:
Hápogás a múltból (Gitár), KORG multi/poly...
Musicmedia Magazin – MMM 2404
Interjúk:
Scorpions (Danev György), Szécsi Böbe (Hatos Niki), Ross Valory (Danev György), Balla Gergely (Hatos Niki), Kőváry Zoltán (Hatos Niki), Santa Muerte (Rozsonits Tamás), Szabó Leslie (Major Eszter), James Lomenzo (Danev György), Pál, Apostol, Pál Apostol (Hegedűs István).
Tesztek, bemutatók:
Játszós pult nem csak zenészeknek (Hang-, fény- és színpadtechnika), KingKORG NEO (Billentyűs), YAMAHA XP fa dobtestek (Dob), LD System ANNY Series (Hang-, fény- és színpadtechnika), KORG PS-3300 FS (Billentyűs), WARM Audio WA-19, WA-44...
Musicmedia Magazin – MMM 2403
Interjúk:
Judas Priest – Richie Faulkner (Danev György), Bódy Magdi (Hegedűs István), Billy Morrison (Danev György), Markó Ádám és tapasztalat (Hunyad Attila), Vesztesek magyar módra (Hegedűs István), Glenn Hughes – Black Country Communion (Danev György), Fedor Kyra (Hatos Niki), Dér Dávid (Hatos Niki), Szóra érdemes – Bartalos Jenő (Major Eszter), Hámori Dávid (Hatos Niki), Ian Crichton – Six By Six (Danev György), Für Anikó (Danev György), Classica (Rozsonits Tamás), Mehringer Marci (Hatos Niki).
Tesztek, bemutatók:
AmPlug3 A VOX sváci...
Musicmedia Magazin – MMM 2402
Interjúk:
Matteo Mancuso (Danev György), Für Anikó (Danev György), Iván Szandra (Rozsonits Tamás), Antal Timi (Hatos Niki), Orosvai Reni (Hatos Niki), A Király Halott (Hatos Niki), Bocskor Bíborka (Pretz Niki), Heavy Brains (Pretz Niki), Dinamit 45 (Rozsonits Tamás), Tolvai Reni (Hatos Niki).
Tesztek, bemutatók:
KORG és VOX újdonságok (Vegyes hangszeres), YAMAHA Pacifica (Gitár), YAMAHA PSR-E283 (Billentyűs), LD Systems ICOA Series (Hang-, fény- és színpadtechnika), Tíz dobpad mind felett – KORG MPS-10 (Dobos), WARM AUDIO – WA-18 (Hang-,...