Lapszámok
Vince magazin – 2025/április
Megjelenés dátuma: 2025.04.10.
A bor és a művészet találkozásának szép példája a Müpa és a Sauska borászat együttműködése – ebből az apropóból készítettünk interjút Káel Csabával és Sauska Andreával. Tesztünkben a házasításokban gyakran szereplő hárslevelűt vettük górcső alá; több tétel is megmutatta, hogy saját jogán is kijár neki a figyelem.
Turizmus.com – 2025. április
Megjelenés dátuma: 2025.04.14.
Az idén folytatódik a globális turizmus erősödése a szakértők egybehangzó véleménye szerint. Az elemzések ugyan a tempó lassulására figyelmeztetnek, de annak ellenére, hogy a legtöbb régió esetében már elértük a 2019-es rekordév teljesítményét, a növekedés idén is kitart. Ezt igazolják az első negyedévre vonatkozó hazai statisztikák is. Ázsia óriási tartalékokkal rendelkezik még, ahogy a Közel-Kelet is. Sokat lendítene Európa turizmusán az ukrajnai háború befejezése, azonban ennek esélye továbbra is bizonytalan. A pozitív globális trendnek ugyanakkor, úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült...
Múlt-kor történelmi magazin – A Harmadik Birodalom első asszonyai
Megjelenés dátuma: 2026.05.28.
Kapható a Libri üzletekben!
A hatalom árnyékában élő nők, akik nemcsak tanúi, hanem alakítói is voltak a 20. század egyik legsötétebb korszakának. A Múlt-kor nyári száma a Harmadik Birodalom első asszonyainak világába vezet: Emmy Göring reprezentatív szerepétől Eva Braun rejtélyes magánéletén át Magda Goebbels tragikus fanatizmusáig. Megismerhetjük Margarete Himmler, Ilse Hess és Leni Riefenstahl életét is, akik különböző módon kötődtek a náci hatalom elitjéhez. A magazinban olvashatnak...
Múlt-kor történelmi magazin – A MAFFIA
Megjelenés dátuma: 2026.08.27.
Szicília maffiacsaládjai, Al Capone Chicagója, a Horthy-kor alvilága és 1956 októberének hétköznapjai mellett különös temetkezési szokások, a magyar Curie házaspár, középkori bankárok, régi szüreti ételek és Sutton Hoo kincsei is várják az olvasókat.
Augusztus 28-tól kapható az újságárusoknál, Tesco, Auchan, Spar és Libri üzletekben!
Múlt-kor történelmi magazin – Gasztrokalandok a történelemből (digitális EXTRA)
Megjelenés dátuma: 2025.02.25.
A magazin nem része az előfizetésnek, kizárólag digitálisan vásárolható meg.
Székely Konyha és Kert – 2025/4.
Megjelenés dátuma: 2025.04.15.
Új típusú influenszer jelent meg a digitális prérin, és annak rendje és módja szerint alaposan meg is osztotta a publikumot. Cristian Popescu Piedonénak, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnökének országjárását a teljes román fogyasztói társadalom követheti, de ha jól belegondolunk, az ínyencebb gusztusú külföldiek is. A hatóság vezetője ellenőrző körútjainak érdekesebb állomásait dokumentálja és teszi közzé a közösségi hálókon, és – valljuk be – nem kevés kedvelést, szimpátiát vált ki. Természetesen vannak ellenzői is a kampány- és boszorkányüldözés szerű intézkedéseknek.
...
A Mi Erdőnk – 2025/2.
Megjelenés dátuma: 2025.04.16.
Egyre gyorsabban változó, globalizálódó világunkban életünk állandó rohanássá vált. Mobiltelefonok fényére ébredünk, és azzal is térünk nyugovóra a nap végén. Szeretett szakmánkat sem kerülik el a változások. A napsütötte erdőben nyugodtan sétáló erdész sztereotípiája oly távoli már, hogy idősebb erdész kollégáink is távolba révedő tekintettel, régi szép emlékként mesélik a fiatalabb generációnak. A mindennapok digitális mókuskerekéből alkalomadtán tudunk csak kiszállni. Ezeket a pillanatokat kell megragadnunk és végiggondolnunk, kik is vagyunk, mi a célunk, miért ezt a szakmát...
Magyar Mezőgazdaság – 2025/16
Megjelenés dátuma: 2025.04.16.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.
Rockstar Magazin – 2025 Április
Megjelenés dátuma: 2025.04.19.
Rockstar Magazin április lapszámának címlapján a Blahalouisiana! A beszélgetés a zenekarral (együtt - természetesen - az egész magazinnal) már olvasható! Készültek interjúk továbbá a godfater., a Margaret Island, a Kiscsillag, SABW, a Söndörgő, a Marcus & Martinus, és - nem utolsó sorban - az Analog Balaton zenekarokkal. Emelett rengeteg koncertajánló, lemezajánló, és kultúra is szerepel a magazinban! Az aktuális lapszám mellett a korábbiak is elérhetőek!
Az Autó – 2025/5. május
Megjelenés dátuma: 2025.04.24.
Nagyteszt: a Rolls-Royce Ghost felfrissített változatát - a 6,75 l-es duplaturbós V12-es 600 LE-s kivitelével - úgy vezettük és használtuk, mint egy „normális” tesztautót itthon, Magyarországon a mindennapi forgalomban.
Műszaki: mi az a könnyűhibrid, és mire jó?
Autópiac: tényleg bajban van a Tesla? Mi áll a hírek hátterében?
Autó+: nyárigumi-teszt.
Autó+: valóban védtelenek a modern autók a számítógépes bűnözők támadásai ellen?
Retro Mobil – 2025/5. május
Megjelenés dátuma: 2025.04.15.
Menetszél: Volkswagen Golf II, a legendás, 75 LE-s 1,6-os benzinessel, 1991-ből.
Menetszél: az utolsó 2140-es Moszkvicsok egyike - 1987.
Múlt idő: Hans Fleischer, a Wartburgok formatervezőjének pályája.
Múlt idő: 70 éves a Fiat 600; ebből lett a 750-es Zastava is!
Magyar Mezőgazdaság – 2025/17
Megjelenés dátuma: 2025.04.23.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.
Borászati Füzetek – 2025/2
Megjelenés dátuma: 2025.04.28.
A Borászati Füzetek a hazai szőlő- és bortermelők, borkereskedők, borbarátok, kutatók, oktatók legfontosabb információs forrása. A lapban az időszerű, az egész szőlő- és borágazatot érintő témák megtárgyalása mellett szó esik technológiai, technikai kérdésekről, és bemutatja a bortermelés társadalmi, közéleti, történelmi, kultúrtörténeti, néprajzi jelentőségét. Bormarketing, borkereskedelmi, borpiaci körképet nyújt, szól az érvényben lévő Európai Uniós jogszabályi viszonyokról. Kiemelten foglalkozik a szőlész-borász társadalmat érintő szervezeti kérdésekkel, rendszeresen tudósít a...
Magyar Mezőgazdaság – 2025/18
Megjelenés dátuma: 2025.04.30.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.
Méhészet – 2025. május
Megjelenés dátuma: 2025.05.06.
A Méhészet olvasása nélkül lehet, de nem érdemes méhészkedni. Hazánkban a legnagyobb múltú, a magyar méhésztársadalom legolvasottabb szaklapja. A havonta megjelenő folyóirat a 18-20 ezer főre becsült hazai méhésztársadalom véleményformáló többségéhez eljut. Kedvelt rovatai: Méhesről méhesre, Méhegészségügy, Emlékeztető. A Méhészet jogelődjét, az azonos nevű Méhészet című lapot Boczonádi Szabó Imre 1904-ben alapította. A II. világháború idején 1944-től, 1952-ig, tehát 8 éven át szünetelt a kiadása. A jogutódlás személyi megtestesítője nemzetközi hírű méhésztudósunk, néhai Örösi Pál Zoltán...
Pegazus – 2025. május
Megjelenés dátuma: 2025.05.06.
A Pegazus havonta szolgáltatja a híreket, beszámolókat és érdekességeket a lovassport iránt érdeklődőknek. Szakmai tartalma kielégíti a lovassport aktív résztvevőinek igényeit: a tenyésztésben, a sportban és a háttériparban tevékenykedők részére szolgáltat hasznos információkat. Az olvasó betekintést nyerhet nem csupán a magyar, de a nemzetközi lovas világ eseményeibe is, hiszen a Pegazus az egyetlen lovas szaklap, amely a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) híreinek közlésére jogosult. A Pegazus minden hónapban foglalkozik az aktuális nemzetközi kérdésekkel, véleményekkel, trendekkel. A lap...