Ridikül Magazin

Április lett. Igazi, illatos, színes, burjánzó április, amikor a fák szemtelenül zöldek, a virágok lustán nyújtóznak a nap felé. Éva a verandán ült, kezében egy öreg bögre. A bögréből forró tea gőze kavargott. A gőzpárán átsütött a nap. A kis faház hősi - esen átélte a telet, de belül még megtapadt a hideg, nyirkos levegő. Azt tervezte, kitakarít, ablakot pucol, ágyat húz, hogy felkészítse a nyaralót a hétvégékre, de képtelen volt felkelni a székből. Odaszögezték a napsugarak. Eszébe jutott, hogy ki kéne nyitni a kerti vizet. De ahogy eszébe jutott, el is felejtette. A rózsabokor vonta el a figyelmét, a száz meg száz apró bimbó. A kerítés melletti orgona édes illata betöltötte a levegôt. A fák között rigók vitatkoztak, és fecskék cikáztak a tetô fölött. Egy pillanatra úgy tűnt, egy másik világ ez. Egy világ, ahol nem kell félni semmitôl. Éva lehunyta a szemét, és a madarak énekét figyelte. Miről cseveghetnek? Hagyta, hogy ez átjárja minden gondolatát. Az arcát simogató napfény, a szellő édes illata és a madárdal. Most nincs rohanás, nincs teendő, nincs aggodalom, nincs semmi, ami felőrli az ember lelkét.