Méhészet

A Méhészet olvasása nélkül lehet, de nem érdemes méhészkedni. Hazánkban a legnagyobb múltú, a magyar méhésztársadalom legolvasottabb szaklapja. A havonta megjelenő folyóirat a 18-20 ezer főre becsült hazai méhésztársadalom véleményformáló többségéhez eljut. Kedvelt rovatai: Méhesről méhesre, Méhegészségügy, Emlékeztető. A Méhészet jogelődjét, az azonos nevű Méhészet című lapot Boczonádi Szabó Imre 1904-ben alapította. A II. világháború idején 1944-től, 1952-ig, tehát 8 éven át szünetelt a kiadása. A jogutódlás személyi megtestesítője nemzetközi hírű méhésztudósunk, néhai Örösi Pál Zoltán volt. A Tanár Úr hajdan főmunkatársa, majd az újraindítást követően 27 esztendőn át főszerkesztője volt a szaklapnak. A Méhészet szerkesztése a szakma mindenkori helyzetéhez és az olvasók igényeihez idomult. Mintegy negyven éve a méhek és a méhészek kénytelenek együtt élni egy eleddig legyőzhetetlen élősködővel a varroa destructor nevű atkával. Más betegségekkel együtt jelentős szerepe van a méhegészségügy romlásában, amit a hazai méhsűrűség növekedése tovább tetézett. A vegyszeres védekezésnek ugyan még vezető szerepe van, de a mind érzékenyebb eljárásokkal kimutatott maradványanyagok miatt is, egyre többen a természetes anyagok, leginkább a szerves savak felé fordulnak. A lap a védekezés fejleményeiről, és más szakmai fogásokról, valamint a hazai és a nemzetközi mézpiaci értesülésekről, illetve a szép, de nehéz szakma üzleti hátteréről és lehetőségeiről is tudósítja olvasóit. Az utóbbi években sajnos kénytelenek vagyunk foglalkozni az egyre kifinomultabb módszereket alkalmazó nemzetközi mézhamisítással, ami a valódi, így a magyar mézek piacát rontja.