Lapszámok
Porta – 2024/10.
Megjelenés dátuma: 2024.10.01.
Lépten-nyomon örömmel tapasztalom, hogy hála néhány szenvedélyes gyűjtőnek, a múlt iránt élénken érdeklődőnek, az ősök emlékeit őrzőnek, nem tűntek el véglegesen a régi használati tárgyak a vidéki életből. Talán néhány átalakult, új funkciót kapott, de szerves része maradt a mindennapoknak. Életünk során tárgyak sokasága vesz körül, amelyekhez valamiért ragaszkodunk. A szükségesek mellett olyanok is, amelyeket nagyszüleink, szüleink használtak, két-három generációt kiszolgáltak, de legfőképpen megvan a saját történetük, s amelyekre egy másik életformába, életszakaszba lépve nincsen már...
Képmás magazin – 2024/10
Megjelenés dátuma: 2024.09.28.
Az utcára nyíló homályos üvegajtó mögött a múlt század hetvenes éveiben találom magam. Az aprócska műhelyben két vasmonstrum terpeszkedik, hatalmas kerékkel az oldalukon, de az egész mintha inkább asztalként szolgálna. Poros papírkötegtornyok, nagy bödönökben ragasztó, prés, vonalzók, színes műbőrborítóhengerek. Egyetlen kupac van pedáns rendben, a kész újrakötött könyvek, mind mérnöki precizitással élre hajtott, leragasztott barna csomagolópapírban.
Unokáim alaposan megtépázták a gyerekeimtől megmaradt mesekönyvet, A vakond autóját, azt szeretném újraköttetni. Kicsit izgulok,...
Joy – 2024 4.lapszám
Megjelenés dátuma: 2024.09.03.
Megjelent a JOY legújabb lapszáma, címlapon Tóth Andi, aki azt is elárulta, mi lesz a legnagyobb kihívás számára a most induló X-Faktorban. A lapszám a legfrissebb őszi szépség- és divattrendekkel vár, valamint izgalmas interjúkkal és fotókkal, például címlapsztárunkkal Tóth Andival, Stork Natasával és Miller Dáviddal.
Ebben a lapszámban a sikeres élet különböző aspektusait tesszük terítékre, illetve a munka világát – álmaid munkája lehet, hogy egyáltalán nem is olyan, mint amilyenről régen ábrándoztál, vagy amit a hollywoodi filmek vagy a hangzatos karriertöténetek, karrier coachok...
Porta – 2024/9.
Megjelenés dátuma: 2024.09.01.
A Porta pozitív példák bemutatásával építkezési szemléletünket szeretné jobb irányba terelgetni, megmutatni, hogy a kevés néha több, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű, sőt, nem elavult, ódivatú, ami régi. A Porta stílus, műemlékvédelem, épített örökség.
Képmás magazin – 2024/09
Megjelenés dátuma: 2024.08.30.
„Én a növényekkel vagyok”– mondja Borbás Marcsi a szeptemberi Képmás magazin címlapinterjújában, amely ezúttal több cikkben is ír élelmünk megtermelésének jótékony testi-lelki lelki hatásáról a balkonládától a kiskertig. Megtudhatjuk a magazinból, mi az, ami gondolatolvasás helyett működik a párkapcsolatban, Kő Boldizsár és Gulyás Anna pedig saját hullámokkal teli házasságuk történetét meséli el. Hasznos tudnivalók várnak ránk az okosodó autóktól a babaruha-kölcsönzőig, a gyerekbalesetek megelőzésén át az őszi termények tartósításáig. Aki pedig térben és időben szeretne utazni, az a...
ÉVA – 2024 ősz
Megjelenés dátuma: 2024.08.15.
Az ÉVA 2024 őszi lapszáma igazán mély és hasznos témákat érint, az oktatás, tanulás és iskolák témájával foglalkozik főként. Bemutatunk egy tanárnőt, Marik Laurát, aki a pálya mellett az énekesi karrierjét és építi, a TikTokon pedig óriási követőbázissal rendelkezik. De egy másik utat is megismerhetsz: Berta Beáta pályaelhagyó angol-magyar szakos tanár, ma irodalomterapeuta. Ezen kívül szót ejtünk arról, hogy 2024-ben van-e létjogosultsága a monogámiának, mennyit kell enni ahhoz, hogy sokáig éljünk, és vajon egészséges-e a viszonyunk az alkohollal. Érdemes elmélyülni benne!
Herbáció Magazin – 2024/3
Megjelenés dátuma: 2024.08.01.
A 2006. óta megjelenő Herbáció népi gyógyreceptek magazinjának célja, hogy ismert növények ismeretlen felhasználási módjait mutassa be az Olvasóknak. A negyedévente megjelenő kiadvány minden számában 50-60 gyógyhatású recept van, melyek között megtalálhatóak a házilag készíthető kozmetikumok, gyógytermékek, különleges ételek-italok és tartósítási technikák is. Néhány recept az eddigiekből: répalekvár, fenyőszörp, muskátli keksz, csalánsör, diófasírt, sütemények fűrészporral, napvédő krém és parfümök készítése házilag…Herbáció: a kreatív növényhasználók lapja...
Porta – 2024/8.
Megjelenés dátuma: 2024.08.01.
A Porta pozitív példák bemutatásával építkezési szemléletünket szeretné jobb irányba terelgetni, megmutatni, hogy a kevés néha több, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű, sőt, nem elavult, ódivatú, ami régi. A Porta stílus, műemlékvédelem, épített örökség.
Képmás magazin – 2024/07-08
Megjelenés dátuma: 2024.07.10.
Képmás nyári összevont száma
„Ha emberileg nem tudsz valamit hozzátenni, hiába vagy bajnok” – mondja a Képmás magazin címlapinterjújában Berki Krisztián, aki az idei olimpiára már a Magyar Torna Szövetség sportigazgatójaként utazik. A lap összevont július–augusztusi számában olimpiai mellékletet is találunk a megmérettetésre készülő...
Északipart – 2024
Megjelenés dátuma: 2024.07.09.
Muszáj egy vallomással indítanunk: mindig is imádtuk az Északipartot. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy van a magyar tengernek egy nagyon magas színvonalon készített, szezonális gazette-je. Kicsit irigyeltük a kollégákat, milyen jó lehet egy ilyen magazint létrehozni, valóságos álommeló: járod a Balatont, szebbnél szebb helyeket látsz, jobbnál jobb arcokkal találkozol, és közben értéket teremtesz. Aztán a sors úgy hozta, hogy a vágyból valóság lett: most már mi vagyunk a felelősök azért, hogy a 2011 óta futó Északipart a régi fényében ragyogva továbbra is olyan minőségben kápráztassa...
RallyCafé magazin – 2024/2.
Megjelenés dátuma: 2024.07.04.
Bizonyára sok rajongó ismeri Jari-Matti Latvalát, mint korábbi WRC-menőt, vagy a Toyota WRC-csapatfőnökét, esetleg
mint aktív historic versenyzőt, de azt bizonyára kevesen tudják, hogy ő egyúttal
a rali-vb-k történetének legtapasztaltabb versenyzője is. Az aktuális lapszámban bepillantást kapunk két magyar legenda, Wirtmann Ferenc és Szabó Gergő pályafutásába, mindkettőjükről elmondható, hogy rajongók ezreinek szereztek felejthetetlen pillanatokat az elmúlt évtizedekben. A magyar autósport erejét mutatja, hogy egyre komolyabb nemzetközi versenyek érkeznek hazánkba, beszámolunk...
Porta – 2024/7.
Megjelenés dátuma: 2024.07.01.
A Porta pozitív példák bemutatásával építkezési szemléletünket szeretné jobb irányba terelgetni, megmutatni, hogy a kevés néha több, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű, sőt, nem elavult, ódivatú, ami régi. A Porta stílus, műemlékvédelem, épített örökség.
Joy – 2024 3.lapszám
Megjelenés dátuma: 2024.06.21.
Megjelent a JOY legújabb lapszáma, címlapon a Next Top Model Hungary győztese, Mészáros Lili. A lapszám a legfrissebb nyári szépség- és divattrendekkel vár, valamint izgalmas interjúkkal és fotókkal, például címlapsztárunkkal Mészáros Lilivel, Rúzsa Magdival és Pető Brúnóval. Nyári lapszámunk egyik fő témája a szinglilét, és annak körüljárása, nem kell feltétlenül partner a boldogsághoz. Megvizsgáljuk azt a kérdést, tényleg ennyire tönkretettük volna a randevúkat az elvárásainkkal? „Túl sokat kérünk” nőként, többet, mint korábban, vagy csak mostanra jutottunk el oda, hogy ne féljünk...
Porta – 2024/6.
Megjelenés dátuma: 2024.06.01.
A Porta pozitív példák bemutatásával építkezési szemléletünket szeretné jobb irányba terelgetni, megmutatni, hogy a kevés néha több, hogy az egyszerű is lehet nagyszerű, sőt, nem elavult, ódivatú, ami régi. A Porta stílus, műemlékvédelem, épített örökség.
Sikeres zöld megoldások – Sikeres zöld megoldások
Megjelenés dátuma: 2024.06.01.
A Sikeres zöld megoldások immár 8 éve mutatja be a fenntarthatóság legjobb hazai és nemzetközi példáit, inspirációt nyújtva vállalatoknak és háztartásoknak egyaránt. A magazin a sikeres zöld innovációkra, környezettudatos megoldásokra és a jövőt formáló kezdeményezésekre helyezi a hangsúlyt, közérthetően és gyakorlatias szemlélettel.
Képmás magazin – 2024/06
Megjelenés dátuma: 2024.05.30.
„Csak boldog sportoló tud jól teljesíteni” – a Képmás magazin címlapján Érdi Mária világ- és Európa-bajnok vitorlázó. A júniusi számban szó esik a munkaalkoholizmusról, arról, miért és hogyan lassítsunk a hétköznapokban vagy miképpen védekezzünk a poratka ellen. Múltidéző írásokat találunk a Duna-parti weekend-városról, vagyis a Rómairól és az első magyar etnográfusnőről. Képes riportot olvashatunk egy máig dolgozó kékfestő dinasztia munkájáról és egy matematikus öthektáros kertjéről, amely mögött komoly filozófia rejlik és a tudomány sem vegyszerekkel van jelen.