2014
Publisher:
Múlt-kor Kft.
Page count:
204

Északipart

- 2014

2024
Recent issues

- 2024

From the content

Biztosan emlékeznek a Smaragd románcára, amikor egy kietlen síkság közepén egy kicsit omladozó épület kapuja kitárul, és bent már nem az van többet, ami kint, hanem árnyas, átriumos udvarház, csobogó szökőkúttal, békés kettel, szobrokkal, ráadásul akkora területen, ami elvileg oda nem is férhetne be. Először mindenkinek leesik az álla, aztán egy pillanat alatt megszokják, nem is akarják megérteni, csak örülnek neki, hogy váratlanul egy oázisba kerültek. Ami csak úgy ott van, egészen addig, amíg nem kell megint kimenni a pusztába, és addig kicsit minden máshogy lehet, mint azelőtt és azután.

Így van ez valahogy az északiparttal is. Nem logikus, hogy a 71-es útra rákanyarodva egy időkapun át egy másik dimenzióba jut át az ember, (igaz, ha rossz hullámban érkezik, kicsit hosszabbra sikerül a zsilipelés). A másik dimenzióban lassabban telnek az órák, nem bántanak a zajok, máshogy süt a nap. Mi is mások leszünk. Pedig az egész néhány száz négyzetkilométer, egy tó, néhány nagyobb település és sok kicsi. Ha a térképre rá akarnánk rajzolni azt a sok mindent, amiről próbálunk írni, és amit jól ismernek azok, akik északipartiak, nyilvánvalóan nem férne bele. 

Hova lesz itt ennyi minden? Vitorlások, futók, menekülők, nyaralók, bebírók, gyüttmentek. Családok, csapatok, mizantrópok. Koncertek, versenyek, piacok, Füred, Tihany, Veszprém, Keszthely, Szigliget. Köveskál. Valahogy mindenki megtalálja, hol jó neki. 

Van hely azoknak, akik elbújni szeretnének, beolvadni a felvidéki falvak árnyas udvarainak csendjébe, és csak akkor jönni elő, amikor már ‘muszáj’ van és ‘kell’. Van helye annak, aki leszalad, kiszakad kicsit, és megy vissza.  Bőven elférnek, akik most már tényleg mást akarnak: újból, előről valamit. Bort, éttermet, hajóépítést, jobbat, szebbet, értelmesebbet, mint eddig volt. Dolgozni, alkotni, megvalósítani. Hogy valamit meg lehessen fogni, megmutatni a világnak: igen, ezt itt én csináltam. 

Hosszan elnyúló kilométerek adatnak meg azoknak, akikből éppen most érett meg kitörni az évtizedek óta falak közé kényszerített vasakaratú sportember, kinek teste acélos, lelke nyájas, teljesít, bátorít, és bátorítást vár maga is.  Nagyobb a valóságosnál a tér, amerre ellátni, és mindenkinek más a táj. Van, aki Balatont mond, de hegyeket lát. Vannak, akik még ennél is messzebbre néznek, az előző évezredbe, amikor még pálma csak a matrac volt, a gasztronómia az A és B menü, de mégis, valami volt, amire most is jó gondolni. 

Az északipart olyan lehet talán, mint egy hatalmas, minden irányba szétterülő energiamező, ahonnan mindenki leválogathatja, mit szeretne magához húzni belőle, mitől töltődik fel. Ha jobb ember szeretne lenni, itt lehet, ha látszani se szeretne, hát azt is. Ha idolokra vágyik, találhat halottat és élőt, ha élni akar megtanulni, beleálmodja magát a feketefehér képekbe, amin szüretelnek, boroznak, fürdenek, és ő is ott szüretelhet, borozhat és fürödhet a csíkosruhás férfiak, és buggyos ruhás nők között.

Olyan tényleg ez az egész, mintha nem is néhány száz négyzetkilométer lenne, hanem egy univerzum, kisbolygókkal, egymáshoz kapcsolódó alrendszerekkel, de mindegyiken fa nő és fű zöldell, mint a kishercegben. És persze az egész közepén ott van az energia góca, a víz, a Balaton, ami miatt itt vagyunk most mindannyian.

Készítettünk egy magazint, hogy ennek a töredékét megpróbáljuk megmutatni. A többit tessék felfedezni, elindulni, kirándulni, olvasni, enni, beszélgetni, szaladgálni gyerekkel és gyerek nélkül.

Rengeteg a hely, és rengeteg az idő. Jó szórakozást, szép nyarat kíván mindehhez az Északipart magazin.

Read more
Purchase as a gift

At the cart, select "Purcahse as a gift" and provide the data of the recipient.

Digital
Északipart - digitális lapszám

990 Ft /issue
Print
Északipart - nyomtatott lapszám

only available digitally

All prices are gross prices

Other issues