A Mi Erdőnk

Van az erdőnek egy különös csendje, amit csak az hall, aki igazán figyel. Nem a madarak éneke vagy az avar nesze ez, hanem a fák és az idő beszélgetése. Ez a csend őrzi mindazt, amit az erdő adhat: életet, menedéket, egyensúlyt és megnyugvást. „Az erdő olyan, mint a muzsika: csak az érti, aki szívvel hallgatja” – írja Fekete István, s valóban: a júniusi erdő nem csupán látvány, hanem élmény is. Illatokkal, fényekkel, hangulatokkal, neszekkel teli valóság, amely egyszerre ősi és megújuló. Aki járja, az tudja: minden levél, minden vadcsapás, minden nap szűrte mozdulat történetet mesél – olyat, amit csak az ért, aki valóban figyel, aki nem csupán hall, de lát is a szívével. Aki nap mint nap e világban dolgozik, tudja, hogy az erdő nemcsak táj, hanem társ is, amely figyelmet, türelmet és értő gondoskodást kíván. A vad nemcsak zsákmány, hanem jelzőfény is: mutatja az erdő egészségét, harmóniáját. A jó gazda nem birtokolja, hanem szolgálja a rá bízott világot, hiszen az erdő nem magától ilyen. Mögötte kemény munka, alapos tudás és jó adag felelősség áll.