Porta

Nagyapám több házat is épített, amiben semennyire sem akadályozta a tény, hogy utált barkácsolni és nem volt kézügyessége. Az utóbbit halk, kinyilatkoztatásszerű tőmondatokban nagyanyám terjesztette el róla, persze csak házon belül – melyet, lásd fentebb, nagyapám épített egy emberrel. Az emberre szükség volt, mert nagyapám ugye nem tudta volna egyszerre megfogni a gerenda két végét, másrészt akkoriban specialistából kevés volt, csak emberből akadt bőven: ha újra kellett fedni a csűrt, kutat ásni, kijavítani a kemencét – mindig jött egy ember, és segített. Alkalomadtán pedig a nagyapám volt az ember, aki másoknak segített, és közben fogalma sem volt róla, hogy az ilyesmi egyszer majd kisdoktoridolgozat-téma lesz. Az egyszerűbb feladatokhoz nem kellett annyi emberség: nagyapám tehát nem túl lelkesen, de maga fogazott gereblyét, állított deszkakerítést, ácsolt tyúkólt és rajzszögezett szúnyoghálót az ablakkeretbe. Olyasmiknek is nekilátott, aminek úgy tudott nekilátni, hogy először a szerszámot kellett megcsinálja hozzá.