Ridikül Magazin

Telik az idő. Ez például abból is kiderül, hogy mit kap az ember szülinapi ajándékba. Tavaly egy gazdasági újság egyéves előfizetésének öröm ködtem, ami akár azt is üzeni, szellemi képességeid
rendben, olvass csak szépen a világ financiális összefüggéseiről. Valamint egy high-tech kinézetű légkalapács gazdája is lettem, amelyről végül megértettem, hogy izmaim ellazítását hivatott előmozdítani, diszkrétnek éppen nem nevezhető püföléssel. Ezekből vontam le következtetésként, hál isten, még nincs olyan nagy baj, családom egyaránt megfelelőnek találja szellemi és fizikai állapotomat is. Idén azonban történt valami. Ugyanis kihívásként egy gasztrokulturális kalanddal leptek meg. Egy önműködő rizsfőzővel. Nem mondom, hogy nem örültem, régóta beszélünk már róla, kellene egy, mert hiába kísérletezgetünk a rizzsel, csak nem lesz olyan, mint ami a nagykönyvben megíratott. Fogalmam sincs, hol rontjuk, rontom el, de nálam a szemek nem lesznek különállóak, szaknyelven nem pereg, bárhogy is főzöm, gőzölöm, aprítom, négyelem, bármennyi vízzel és a legkülönfélébb rizsfajtákkal kísérletezve. Rendben, már rég elkönyveltem, bennem a hiba, van, ami nem megy, valahogy csak túlélem ezt is. De az új, gyönyörű kivitelû rizsfőző, amelyben a főzéssel egyidejűleg még párolni is lehet, kitárta előttem a lehetőségek tárházát. Vége az elrontott
rizsnek, és boldogan eszünk, míg meg nem halunk. Valami ilyesmin gondolkodtam, amikor megpróbáltam beüzemelni az új eszközt.