Ridikül Magazin

Annyira vártam a februárt. Eljött hát, és én reménykedem, hogy csupa jót hoz. Meleget, napfényt, nyugalmat és biztonságot. Mert ezekből eddig valamiképpen kevés jutott. Legalábbis nekem kevés. Az év úgy indult, hogy ripityára tört a telefonom. Persze nem volt rajta biztonsági mentés beállítva, ezért nagyon sok fontos applikáció és telefonszám elveszett. Órákat töltöttem az új telefon beállításaival. Az is napokba telt, amíg kiismertem, hogy mi hogyan működik rajta. Utána kaptam egy jó kis defektet, kiderült, hogy az autómon gumit kell cserélni. Nem egyet, négyet. Levált a sportoláshoz használt, meglehetősen drága cipőm talpa. Vettem a neten egy másikat, amelyik viszont nyomta a lábujjamat. Decemberben órákat töltöttem a Digitális Állampolgárság applikáció beüzemelésével, mely, mivel a telefon összetört, érvénytelenné vált. Elölről kellett kezdenem az egész folyamatot. Letöltés, kitöltés, bejelentkezés, kétlépéses azonosítás, no és az önkormányzat. Kiderült, hogy minden díj, amit fizetnem kell, a lakossági várakozási hozzájárulástól kezdve a megyei matricákig, a súlyadótól a biztosításokig, az előfizetésektôl a közös költségig, emelkedett. Nem kicsit. Nagyon. Egy ősrégi idegölt fogamról letört a korona, és még örülhettem, hogy más bajom nem esett. Megúsztam a náthát, az influenza- és Covid-járványt, a tüdőgyulladást...