Magazine issues

Turizmus.com – 2024. április
Lapzártánk idején érkezett a hír, hogy idén ősztől közvetlen járatot indíthat Bangkok és Budapest között a fapados Air Asia légitársaság. A bejelentés jelentőségét nem lehet alábecsülni, hiszen túl azon, hogy ezzel Kína és Dél-Korea mellett újabb ázsiai országgal jön létre közvetlen összeköttetés, a bangkoki hub révén egész Délkelet-Ázsiából több turista érkezhet Magyarországra. A covid utáni időszakban azt láthattuk, hogy az Európán belüli, illetve az észak-amerikai forgalom viszonylag gyorsan helyreállt, az ázsiai turisták száma azonban lassabban éri el a korábbi szinteket. Ebben a...

Kerti Kalendárium – 2024/4.
A Kerti Kalendárium a kertészek és kertbarátok havilapja. Évi 10 alkalommal, 10 ezer példányban, havonta jelenik meg, január-februárban és november-decemberben összevont számokkal. Az első szám 1989. április elsején látott napvilágot az alapító szerkesztők, dr. Székely József agrármérnök és dr. Szent-Miklóssy Ferenc kertészmérnök-újságíró ötlete alapján. Azóta is fő cél – az igények figyelembevételével -, hogy a lap tömegbázisát jelentő másfél millió kerttulajdonosnak havonta adjanak hasznos, receptszerű tanácsokat. Fő rovatok: zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztés, borászat, díszkertészet,...

Kistermelők Lapja – 2024/4.
A Kistermelők Lapja közérthetően juttatja el az állattenyésztőkhöz a legújabb tudományos, technikai, gazdasági ismereteket. Külön foglalkozik a helyi termékfeldolgozással, a saját termékek piacra juttatásával, annak marketingjével. E mellett szól a nyúl, a díszbaromfi, a galamb tenyésztéséről. Informálja a társállattartás növekvő táborát is.

Ridikül Magazin – 2024. április
A Ridikül Magazin népszerű női havilap, melynek fókuszában mindig is a nők álltak. Az ő lelki és testi problémáira keresi a választ, az ő igényeiket szeretné megismerni és kielégíteni. A lap mindenről őszintén ír, megmutatva azokat az alternatívákat, amelyek valamennyi nő számára lehetőséget jelentenek életvitelük, egészségük, a lélek ápolása vagy akár otthonuk, kertjük gondozása terén. A címlapsztori az adott hónap női szereplőjéről szól, ő vall a mindenkit érdeklő jelenbeli kérdésekről, de az a különleges értéket képviselő külföldi sztár is itt kap helyet, aki a szó eredeti értelmében...

Képmás magazin – 2024/04
„A vízben nincsenek akadályok, nincs lépcső, nem romlik el a lift” – az áprilisi Képmásban Illés Fanni paralimpiai bajnokkal olvashatnak interjút. A friss lapban Gulyás Dénes megosztja velünk a hosszú házasság saját receptjét, Kozma-Vízkeleti Dániel pedig eloszlat néhány tévhitet a párterápiáról. Olvashatunk a magazinban a megnémító traumákról, a macha teáról, az e-bicikliről, az első hazai Grand Prix-ről és a skót legendák földjéről is.

Kertészet és Szőlészet – 2024/13.
A Kertészet és Szőlészet első megjelenése, 1951 óta a kertész szakma mértékadó lapja. Többszöri arculatváltást követően ma már hetenként 32 oldalon jelenik meg, az árutermelő kertészek számára a gyakorlatban hasznosítható nélkülözhetetlen információkkal. A különböző rovatok témái a szakterületek technológiai, illetve fajtaújdonságai, lényeges növényvédelmi és piaci információk. Rendszeresek a külföldi üzemlátogatásokról, szakkiállításokról írott riportok, beszámolók. A szakmai szervezetek és a szakoktatás helyzetét, működését is folyamatosan figyelemmel kíséri. Szakmapolitikai kérdésekben...

InStyle – 2024 tavasz
Főszerepben a TRENDTEREMTŐK. Lapszámunk középpontjában az alkotás és a hazai alkotók állnak - olyan izgalmas, „cool” karakterek, akik trendet és értéket teremtenek. Az InStyle nem először, és nem utoljára állítja össze Cool listjét, melyen ezúttal olyanok szerepelnek, akiknek lételeme az alkotás, a kreatív energiákkal, újító és szokatlan formulákkal való kommunikáció, kapcsolatteremtés. Hazánk legizgalmasabb kreatív arcaiból egy csokorral – természetesen a teljesség igénye nélkül (!). Akad köztük képzőművész, rapper, fotós, ékszer- és ruhatervező, rendező, színész is, de van valami, ami...

Magyar Mezőgazdaság – 2024/12.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.

Kertészet és Szőlészet – 2024/12.
A Kertészet és Szőlészet első megjelenése, 1951 óta a kertész szakma mértékadó lapja. Többszöri arculatváltást követően ma már hetenként 32 oldalon jelenik meg, az árutermelő kertészek számára a gyakorlatban hasznosítható nélkülözhetetlen információkkal. A különböző rovatok témái a szakterületek technológiai, illetve fajtaújdonságai, lényeges növényvédelmi és piaci információk. Rendszeresek a külföldi üzemlátogatásokról, szakkiállításokról írott riportok, beszámolók. A szakmai szervezetek és a szakoktatás helyzetét, működését is folyamatosan figyelemmel kíséri. Szakmapolitikai kérdésekben...

Haszon Agrár magazin – 2024/március
Rohamléptekkel terjed a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció, amelyek elválaszthatatlanok egymástól, de oktatni, tanulni és alkalmazni is kell őket a siker érdekében – nyilatkozta a HaszonAgrár magazinnak Milics Gábor, a Magyar Precíziós Gazdálkodási egyesület alapító elnöke, aki a miértekre is választ adott. Borhi András, az Európai Unió első hivatalos növényvédelmi drónpilótája pedig arról beszélt lapunknak, hogy bár még kísérleti fázisban van a drónos növényvédelem, e területen Magyarország éllovas.

Joy – 2024 1.lapszám
A JOY tavaszi, teszter lapszámának címlapsztárja Kovalcsik Ildikó, alias Lilu, akiről olyan klassz fotók készültek, ahogy még sosem láthattad! Lilu a vele készült interjúban kifejtette: bármikor lehet változtatni, váltani, akár 40 felett is, legyen szó karrierről vagy az élet bármely területéről. őszintén mesélt az anyaságról, családról, a boldogságról alkotott képéről, a váltásról és változtatásról, és a kritikáról. Teszter lapszámunkban idén tavasszal is kísérletezésre csábítunk: teszteltük a szezon...

Magyar Mezőgazdaság – 2024/11.
A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz. A lap kiemelten foglalkozik a szántóföldi növények, a zöldség-, gyümölcsfélék és más kertészeti kultúrák termesztésével, valamint az állattenyésztési ágazat összes állatfajával – egyesekkel külön mellékletben is.

Kertészet és Szőlészet – 2024/11.
A Kertészet és Szőlészet első megjelenése, 1951 óta a kertész szakma mértékadó lapja. Többszöri arculatváltást követően ma már hetenként 32 oldalon jelenik meg, az árutermelő kertészek számára a gyakorlatban hasznosítható nélkülözhetetlen információkkal. A különböző rovatok témái a szakterületek technológiai, illetve fajtaújdonságai, lényeges növényvédelmi és piaci információk. Rendszeresek a külföldi üzemlátogatásokról, szakkiállításokról írott riportok, beszámolók. A szakmai szervezetek és a szakoktatás helyzetét, működését is folyamatosan figyelemmel kíséri. Szakmapolitikai kérdésekben...

Otthonok & Megoldások – 2024 tavasz
Az Otthonok & Megoldások magazin tavaszi kiadásában három egymástól eltérő stílusú otthonba kapunk betekintést – extra videós tartalmak segítenek még jobban átérezni a lakások hangulatát. Interjúban ismerhetjük meg Loydl Péter építész különleges látásmódját, továbbá 2024 legizgalmasabb lakberendezési trendjeitől kezdve a legkedveltebb konyhai munkalapokon keresztül az okos szellőzésig sok téma kerül terítékre. Szakértő ad tanácsokat a vízszigetelés legfontosabb kérdéseiben és olvashatunk a virágzó kert titkáról is. Színesen szép dekorációkkal és rengeteg...

Haszon magazin – 2024/március
Címlapsztorinkban egy sokak által férfiak dominálta ágazatnak tartott területen, a logisztikában tevékenykedő vállalkozást mutatunk be, amely sikereit nagyban az ott dolgozó női vezetőknek köszönheti. A Waberer’s Csoportnál dolgozó vezető beosztású hölgyeket arról faggattuk, mennyire könnyen boldogulnak ebben a férfias ágazatban, érte-e őket hátrányos megkülönböztetés, nőként milyen kihívásokkal néznek szembe?
Tavasszal a természettel együtt az ingatlanpiac is élénkül. Az új otthon után vágyakozók és a pénzüket biztonságos helyre áthelyezni kívánó befektetők elkezdik böngészni az...

ÉVA – 2024 tavasz
Itt a tavaszi ÉVA magazin, melynek fókuszában a női összetartás és az erős nők állnak! A címlapon Kovalcsik Krisztina, akit az Instagramon Lusta_lányként lehet megtalálni, több mint 30 ezres összetartó közösségével együtt. Ezen az igazán testpozitív borítón Kriszti bátran mutatta meg magát, a belül olvasható interjúban pedig mesélt arról, hogyan tudott eljutni ide! Ezen kívül a tavaszi megújulás is fókuszban lesz, extra anti-aging melléklettel, sok utazási és túrázási tippel is készültünk!