2023/3
Publisher:
”Kauten Mihály Etnobotanikai és Népigyógyászati” Alapítvány
Page count:
64

Herbáció Magazin

XVIII. 3. - 2023/3

2024/1
Recent issues

XIX. 1. - 2024/1

From the content

 

A helyzet egyre fokozódik

A tanú című fi lmből vett idézet sajnos a jelenben is igaz. Körülbelül egy éve még viccesen próbáltuk elővezetni „Vidám Leépülő” cikkeinkkel, hogy ha már akkora a baj, amekkora, jobb nevetni rajta, mint sírni, hiszen az utóbbi sem javít rajta. Ami igaz is, van egy nagyon jó könyv Alexander von Schönburg írta: Pénz nélkül gazdagon. Ő egyébként Széchenyi István ükunokája és a könyvében arról ír, hogy a családja elszegényedését ki hogyan viselte. Volt aki belerokkant, de volt aki egy kis garzonlakásban a régi kastélyából elhozott bútorok és festmények között élte és játszotta el látszólag korábbi arisztokrata életét, kicsiben, kicsit fapadosabban.

A Herbáció idén 18 éves, tehát a nagykorúságát legalább megélte. De ez a leépülés ami most körülvesz minket, mégsem annyira vidám. Látható ez abból is, hogy több évtizede működő újságok sorra szűnnek meg. A Herbáció előállítási költségei is az utóbbi három évben megnégyszereződtek, most meg még egy újabb különadót kaptunk a nyakunkba ettől a lapszámtól. Ez az „EPR”, amit gyakorlatilag eddig csomagolóanyagokért kellett fi zetni. Szóval ha elolvasta lapunkat, utána csomagoljon bele valamit, vagy tisztítson vele ablakot, mert az emiatti környezetterhelési adót már kifizettük...

Komolyabbra fordítva a szót tisztán látszik, hogy a nyomtatott lapkiadás előbbvagy utóbb teljesen ellehetetlenül, - erre fel kell készülni. Mi ameddig lehet kitartunk, de arra kérjük Olvasóinkat, hogy ha megtehetik, és kedvelik lapunkat válaszszák valamelyik előfi zetési formát, mert azzal sokkal jobban tudunk tervezni. Az újságárusokhoz küldött példányok egyre rizikósabbak, lévén egyre csökken az újságárusok száma. Ha a nyomtatott kiadásunkra előfi zetnek, akkor a megjelenéskor a postaládájukban találják a lapot, jóval kedvezőbb áron, és ezzel segítik kiadónkat abban, hogy minél inkább az eladáshoz igazított mennyiséget gyártsunk le. Azonban látva a jelenlegi helyzetet, mindenki a digitális előfi zetéssel jár a legjobban: nekünk a kiadónak ez a leginkább költséghatékony, az Olvasóknak pedig igaz, hogy nem papíron, hanem digitális módon, emailen, pdf formában érkezik a lap, de mellé hasznos, plusz tartalmakat is tudunk küldeni, ennek köszönhetően több olvasnivalót kap a digitális előfi zető, mint a papír alapú lapot előfizető.

Tehát a lényeg: kérjük Olvasóinkat, hogy ha lehet fi zessenek elő lapunkra, vagy bármelyik postán a nyomtatott kiadásra, de még jobb, ha a digitális kiadást választják, mert egyszer úgyis eljön majd az idő, amikor csak az marad...

Read more
Purchase as a gift

At the cart, select "Purcahse as a gift" and provide the data of the recipient.

Digital
Herbáció magazin 1 éves digitális előfizetés

3.196 Ft
2.800 Ft
Herbáció magazin digitális lapszám

799 Ft /issue

All prices are gross prices

Other issues