Északipart

Megtalált világ?
Az Északipart magazinban több, Balatonon forgatott filmről írtunk, amiket ma már nosztalgiával nézünk. Vagy azért, mert a szereplők már nincsenek közöttünk, vagy, mert az a világ nincs már, és nem is jön vissza - és egyszer csak kiderült, hogy nagyon hiányzik. Az elmúlt években már több mint száz emberrel beszélgettünk arról, miért van itt, mit keres az északi parton. Hogy ezek az interjúk lényegükben nem, csak árnyalatokban térnek el egymástól, az valószínűleg nem az újságírón múlik. Az északi parti lét nem a nyaralásról szól, hanem sokkal többről. Építkezésről, menekülésről, elbújásról, nyugalomkeresésről, újrakezdésről. lelki békéről, elveszett gyerekkorról, gyökerek kereséséről.

Sok minden változott, mióta Ötvös Csöpi a Helkáról kidobálta a rosszfiúkat, vagy Zsigulival kergette őket a 71-es úton, de már az is egy másik univerzumnak tűnik, amikor 8 évvel ezelőtt Márai adaptáció készült Badacsonytomajban, olyan csapattal, amely ma már szintén nem állhatna össze: Törőcsik Mari, Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György,Eperjes Károly, Áron László, Szilágyi Tibor, Udvaros Dorottya, Hámori Gabriella, Kolovratnik Krisztián, Simon Kornél. És Márai. Egy filmben. A forgatásra emlékeznek vissza az alkotók, szereplők, de felidézzük egy ugyanitt játszódó, kevésbé ismert szerelmi háromszög történetét, két forgatás és három, a magyar filmtörténetet alapjaiban meghatározó szereplő részvételével. Liliomfi, Ház a sziklák alatt, Eszter hagyatéka – mind Badacsony... Mit keresünk az északi parton? Mindenki azt a világot, amelyben nyugalmat talál, és kiteljesedhet. Olyan történeteket, amelyek közel állnak a lelkéhez, olyan idolokat, akiket tiszta szívvel jó követni. A Balaton-felvidék mágnesként vonz és inspirál. Nem mindenki fest vagy forgat filmet. Van, aki főz, zöldséget termeszt bort vagy lekvárt készít, de a lényeg az, hogy szeretne átadni valamit, örömet szerezni a munkájával. Mindenki keres itt valamit, amiben a személyisége megmutatkozik. Amit nem a pénzért csinál, hanem mert ezt kell csinálnia, ezt érzi, egyszerűen csak jön belőle, árad. Flow, ahogy ma használjuk.

Vajon hogyan fognak visszaemlékezni harminc vagy ötven év múlva az akkori olvasók (ha lesznek még magazinok – reméljük) a mi mai világunkra? Reméljük, találnak benne annyi jót, mint mi most a Liliomfi, a Pogány Madonna vagy az Eszter hagyatéka időszakában. Amelyek lehettek zavarosak, vagy akár kegyetlenek, de jó szándékú és tehetséges emberek a maguk területén képesek voltak valami fontosat, szépet és maradandót alkotni. És ha még ma is rengetegen tudunk arról, amit csináltak, akkor sikerült is nekik. Ehhez persze szükség van olyan emberek munkájára is, akik sokszor láthatatlanok. Nélkülük ugyanis semmit sem tudnánk a saját múltunkról: archívumok, levéltárosok történészek, kutatók. Akik nem az anyagi elismerésért dolgoznak, hanem mert hivatásuk a múlt őrzése, és az utókornak való átadása. Köszönjük nekik is, nélkülük ez a magazin nem jöhetett volna létre.

- Mit keres ez a toprongyos ember királyi udvaromban?

- Ő Felséged udvari csillagásza.

- Mi dolga az én udvari csillagászomnak?

- Ő készíti felséged flottájának a tengeri térképeket.

- Miért ilyen toprongyos ez a fontos ember?

- Mert mindössze évi öt aranyat kap Felséged kincstárából.

- Többet érdemel. Legyen mától fogva 100 arany a fizetése.

- Bátorkodom Felséged figyelmét alázatosan arra felhívni, hogy akkor Felséged udvari csillagászának a státuszát soha többé nem fogja csillagász betölteni.

 

SALGÓ ADRIENNE

főszerkesztő